Volt egy kis szabadidőm, és úgy gondoltam még vizsga előtt hozom a friss fejezetet, hogy ne utána kelljen összecsapnom. A helyzet az, hogy még mindig nincs pontos vizsgaidőpontom, úgyhogy a fordítást nem tudom mikor hozom. De mivel a Vaskirálynőt hamarosan kiadják, ezért nem fogom végig lefordítani, de azért kíváncsi vagyok, hogy van-e olyan könyv amit szívesen olvasnátok a fordításomban? :D
Nos, ebben a fejezetben pedig nem történik semmi izgalmas, múlnak a percek, mint, ahogy a cím is mutatja, de azért a következő fejezetekben már szeretnélek meglepni titeket. Sajnos nem tudom, hogy engedi majd a szabadidőm, mindenesetre, azokat nem akarom annyira összecsapni, mint ezt. :D
Izette ismét nem jött iskolába. Ahogy Damian sem. Pedig meg
akartam ajándékozni a legönelégültebb mosollyal, amit valaha csak látott.
Tegnap este tovább kutattam az alkimista után. A neve
Guillaume Gabriel Nado volt, és szintén Damian volt az őrangyala az 1400-as
évek körül. Sőt. Ami azt illeti, Damian nem akarta őt megölni, mivel Guillaume
a szolgálatában állt. Ő készítette a tőrt, aminek az eredeti rendeltetése, az
volt, hogy végezzen a fölsőbb rendű lényekkel. De nem csak egy tőrt készített
Damian számára. Számos más dolgot is, amiről senki más nem tud. És Guillaume
mindent feljegyzett a naplójában, ami most ott fekszik az íróasztalomon.
Az egyetlen probléma az egésszel csupán annyi, hogy nem
tudom az alkimista vajon használta-e Damian ellen a tőrt? Megsebezte vele?
Minden bizonnyal ellene fordult, mert Damian végzett vele,
de még mindig nem találtam semmit ezzel kapcsolatba.
Vajon miért árulta el az angyalát? És azért olyan különleges
az a tőr, mert tényleg képes végezni Damiannal, vagy csak azért kell neki, hogy
azzal gyilkoljon?
Az alkimista könyvében nem találtam erről semmit. A könyv
minden egyes lapja, mérhetetlen hűségről számol be Damian iránt. Ez a férfi
egyszerűen rajongott érte! Akkor meg mégis mi történt vele? Miért készített
számára pusztító fegyvereket, hogy utána szembeszálljon vele? Tudva, hogy az ő
által alkotott fegyvereket ellene fordíthatja.
Vagy Damian befolyásolta őt? Elnyomta a szabad akaratát?
Bár tudnék olvasni a fejében! Akkor megszerezhetném a
szükséges információkat.
De ha még tudnék is, Damian akkor sincs itt. Valószínűleg a
péntek esti programját tervezgeti. Azt, hogy hogyan szabaduljon meg tőlem a
színházi előadás után. De én is felkészült leszek.
- Jen? – suttog egy vékony hang mögöttem. – Jen!
Ez kizökkent gondolatmenetemből. Egy pillanatig azt hiszem
Mrs. Morison volt, és most nagyon le leszek szidva, hogy nem a tananyagra
figyelek.
- Jen!
Hátrafordulok.
- Hol van Izzie? Beteg? – húzza föl egyik szemöldökét Avalon.
- Nem tudom. – suttogom vissza. – Nem vette föl a mobilját.
Az igazság az, hogy annyira el voltam foglalva a tegnapi
felfedezésemmel, hogy eszembe sem jutott fölhívni Izzie-t. Az is lehet, hogy
valami komolyabb baja van.
- És a szépfiú?
- Ha?! – kapom hátra ismét a fejemet.
- Az a Damian gyerek. Ő hol van?
- Nem tudom.
- Ne add itt az ártatlant! Tudom, hogy tegnap elhívott
valahová!
A rohadt életbe! Ezt
meg honnan tudja?
- Mi?
- Láttam milyen fejet vágtál, miután elment. És azt is
láttam, ő hogy nézett rád.
- Hallgatóztál?!
- Dehogy! Csak épp arra jártam.
Érdekes. Nem is láttam arra Avalont. Hiszen Avalon már nem
is tanul franciát! Mit keresett ott?
- Nem is velem jársz franciára. – sziszegem vissza.
- És? Akkor már föl sem kísérhetem egy barátomat?
- Nem hívott el sehova. Csak beszélgettünk.
- Tényleg?
- Tényleg.
Annyira el lettem volna foglalva Damiannal, hogy Avát észre
sem vettem? Hogy lehet ez?
A kicsöngetés ment meg a további kérdésektől. Mikor Ava
utánam szól, kivágom magam azzal, hogy újra fölhívom Izzie-t. Biztos rosszul
érzi magát, hogy nem hívtam eddig még.
A lány WC-be menekülök, bezárkózom az egyik fülkébe, és
előveszem a mobilomat.
Mi van ha, nem csak Avalon látott? Ha ő látta, valószínűleg
tudnak róla a többiek is. És Luce még szemet is vetett a „szépfiúra”! Vajon
ezek után azt gondolja majd, hogy lenyúlom a kiszemeltjét?
Csak hét kicsöngés után veszem észre, hogy túl sokáig tárcsázok.
Izette a második hívásomra sem válaszol. Azzal nyugtatom magam, hogy még
biztosan alszik, vagy nem hallotta, hogy csörög a telefonja.
Hazafelé menet ismét próbálkozom vele, de megint nem
válaszol. De ami a legrosszabb, hogy Avalon csatlakozott hozzánk. Pedig annyira
igyekeztem elkerülni őt!
Ronny és Jared elöl, mennek, mi pedig hátra maradunk.
- Szerintem tetszel ennek a Damiannak. – jelenti ki, amivel
szépen mellbe vág.
- Ezt...mi...ezt mégis honnan veszed?
- Csak úgy mondom. Látok dolgokat. – vonja meg a vállát.
- Szerintem meg a Luce típusú lányok jönnek be neki.
- Hát én még nem láttam Luce-val, vagy hozzá hasonló lánnyal
beszélni.
Várjunk! És mi van Sammel? Samantha az egész londoni utazás
alatt meg volt őrülve érte! Hogyhogy most rá se hederít?
- Jen? – szól, egy pillanatnyi tétovázás után.
Az elhaladó taxikat és autókat figyelem a körúton. Ilyenkor,
késő délután mindig zsúfolva van, a hazaigyekvők autóitól.
- Hmm?
- Minden rendben van?
Odakapom a fejem.
- Miért ne lenne?
- Ez a Damian...olyan furcsa. Szerintem nem kéne megbíznod
benne!
- Nem is bízom benne. – felelem nyugtalanul.
- Akkor bármit is mondott neked tegnap ne tedd! Biztos, hogy
veszélybe akar sodorni. És nem is ismered!
Hitetlenkedve meredek rá.
- Honnan tudod, hogy mit akar? – kérdezem összeráncolt
homlokkal. Talán tud valami, amit én nem?
Visszahőköl, és elkapja a tekintetét.
- Csak...nem tudom, csak azt, hogy nem kéne megbíznod benne.
Kérlek, Jen, ne menj vele, ha elhívott valahova! Lehet, hogy...lehet, hogy...be
fog gyógyszerezni, vagy fölrángat a lakásába, ahol már várnak a haverjai. –
nagy levegőt vesz. – Érted mire gondolok?
- Rosszfiú. Értem én. – bólintok. – Amúgy sem mennék vele
sehova. Nem az esetem.
- Szóval akkor maradsz Luke-kal?
- Nem járunk, Ava! És ez a Damian sem téma többé, oké? –
emelem meg az egyik szemöldökömet.
- Oké. – feleli, és mintha mi sem történt volna, vidáman
fütyörészve felszáll az iskolabuszra, ami hazaviszi.
Most már mindenki meghibbant? Előbb Izette, most meg ő.
Talán tudnak arról, hogy ő angyal? Minden esetre ezt a különös viselkedést meg
kell említenem Lucas-nak.
Hátha tudja törölni az emlékeiket.
Bár arról hazudtam Avalonnak, hogy nem megyek vele sehova.
Még mindig azt tervezem, hogy elmegyek Damiannal pénteken színházba. És
megszerzem tőle a tőrt.
De ezt még ki kell dolgoznom. Amint észreveszi, hogy a tőr
eltűnt, tudni fogja, hogy én voltam, és azonnal eltesz láb alól. Nem vihetem
haza, mert csak bajba sodornám a családomat.
Az egyetlen megoldás az, ha már akkor végzek vele, amikor
megszerzem a tőrt.
De előbb még meg kell szereznem, ugyebár.
Egész éjszaka és másnap reggel is ezen gondolkodom. Damian
biztos nem lesz olyan hülye, hogy magával hozza az egyetlen fegyvert, amivel
meg lehet ölni. De akkor mégis hol rejtegeti? A lakásában? Egy bank széfjében?
Elrejtve a Pokolban? Vagy mégis magával hordja?
Úgy tervezem, hogy ma kiderítek valamit a tőrről és
Damianról. Talán ha eléggé puhatolózok, megmondja.
De ugyan már! Damian nem dől be ilyesminek. Valami jobb
módszert kell kitalálnom.
És ahogy belépek az osztályba újabb probléma, merül fel.
Damian ma sem jött iskolába. Akkor meg mégis hol a fenében van?
Leülök a helyemre, és csöndesen várom a becsöngetést – na
meg Izzie-t. De Izette sem jön.
Avalon szerencsére egész nap békén hagy, és nem hozza föl a
Damian témát.
Mikor kicsöngetnek az utolsó óráról is, a könyvtárba megyek.
Leülök az egyik hátsó számítógépnél, és belépek a keresőrendszerbe.
Bármi apró kis információ hasznos lehet. De nem találok
semmit.
A tőrt teljes rejtély övezi.
Mit is gondoltam, hogy bármit is találok egy majd’ hétszáz
éves tőrről a neten?
Csalódottan indulok haza, hogy újraolvassam a naplókat.
Az alkimista könyvéből még mindig nem tudok kivenni egy szót
sem. Még azt sem bírom kibetűzni, milyen nyelven van megírva. Megsemmisülten
forgatom lapjait az ujjaim között, mikor egy olyan oldalra tévedek, ahol egy
megfakult tusrajz egy angyalt ábrázol.
Kezében vértől csöpögő tőr.
Közelebb hajolok, előbb a rajzra, majd az írásra meredek.
Csak a szavak kacskaringós összevisszaságát látom, semmi értelmeset.
Aztán megpillantom azt, ami mégis a segítségemre lehet.
A rajz alatt egy széljegyzet van.
Franciául.
Elhajítom a könyvet, és föltépem az egyik fiókot, a nagyító
után kutatva. Végre valami! Valami, ami hasznos!
A nagyító alatt rájövök, hogy, amit eddig széljegyzetnek
véltem, valójában egy versike.
„A tőr hatalma, akkor a legnagyobb,
Mikor a Kiválasztott vérétől ragyog.”
Mi van?!
Mégis mit jelentsen ez? Kiválasztott?
Talán Guillaume volt az? Damian ezért ölte meg? Hogy még
nagyobb hatalmat szerezzen a tőrnek? Hiszen ez merő hülyeség! Guillaume ezután
még vagy tíz évig élt.
Csalódottan sóhajtok. Mégsem volt hasznos, de legalább azt
már tudom, mitől erősödik meg a tőr. És ha nagyobb a hatalma, talán már egy kis
vágás is elég lesz, hogy végezzen Damiannal.
Még másnap is ezen töröm a fejem. A barátaim hangját is alig
hallom meg. Nem akarok mást csak bezárkózni a szobámba a problémáimmal, és
megoldást találni rájuk.
Túl kevés az időm. Holnap, holnap minden elválik.
Amint hazaérek ismét belevetem magam a kutatásba.
Eredménytelenül.
Lehangolva dőlök hátra a székemben, mikkor megakad a szemem,
a nyitott szekrényemen. Odabent szépen sorakoznak vállfára akasztva a ruhák.
Pólók, pulcsik, elegáns blúzok, ünneplők, néhány szoknya és
még kevesebb nadrág, amit inkább összehajtva pakolok el. De nem is a
változatosság kelti fel az érdeklődésemet, hiszen jól ismerem már ezt a
ruhatárat.
A szemem egy pontra szegeződik.
Egy vékony vörös sávra, helyenként feketével átszőve.
Fölállok és a szekrényemhez lépek. Az a vörös anyag csak
kétszer volt rajtam: a próbán, és londoni diszkóban.
Óvatosan végigsimítok rajta, majd kiemelem a szekrényből.
A teljes alakos tükörhöz lépek vele, és magam elé tartom.
Újra látom magam a Den és Centro-ban. A táncolók tömegében,
ahogy Luke-kal csókolózok. Damian féltékeny pillantásaitól kísérve.
Ez a ruha arra fogja emlékeztetni. Egész péntek este, annak
a londoni éjszakának az emléke fog derengeni benne, ha csak rám néz.
Ez a ruha erőt ad nekem. Minden téren.
Ó, Damian, ha tudnád: a játszma csak most kezdődik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése