Jó ma is jó hangulatom van na. De ami szerintem titeket érdekel, az, hogy meghoztam a friss fejezetet! ( hurrá hurrá ) Na: hét közben nincs időm írni, így mostantól hétvégenként fogok összecsapni a fejezeteket. Úgy mint ezt, kisebb szünetekkel, 5 órakor kezdtem el írni. Na ügyes vagyok, vagy ügyes vagyok? Már tegnap hoztam volna a drágát, de elmentem focimeccsre esőben, és akkor sem focit néztem ,hanem wifiztem. Ennyit erről. :) Viszont láttunk egy helyes pasit. :D
Jövő héten meg három dolgozatot fogok írni - amiből egy matek és egy kémia - szóval tessék nekem szorítani! :)
Na ennyit rólam, tessék olvasni!
xxx Denny
U.I. Ha valaki érti a gyökvonást, az szóljon, szívesen cserélek vele egy dogát! :)
Azzal az érzéssel ébredtem föl, hogy a tegnapi nap után a
mai különösen szörnyű lesz. Valami nagyon rossz dolog fog történni. Kapásból
arra gondoltam, hogy Mrs. Morison leordítja a fejemet, és azonnal hazaküld. Bár
a lelkem mélyén nem is nagyon bántam volna a dolgot, legalább megszabadulok
Damiantól. Mert amíg itt vagyok, addig bármikor a közelembe férkőzhet.
De hogy miért nem tenné? Mert már csak pár napig maradunk!
És ezért igazán fölösleges lenne duplán fizetni egy repülőjegyért.
Aztán meg még mindig nem kaptam egy telefonhívást sem. Ha
annyira izgatná a többieket hogy mi van velem, legalább százezerszer hívtak
volna. Különösen a tanárom. De nincs egy se! Akkor mégis mi a fene folyik itt?
Lehet nem is túrázni, vannak, hanem Damian tette el őket láb alól?
Gyorsan elhessegetem magamtól a gondolatot, és átforduloka
másik oldalamra. A nap már kezd felkelni, első sugarai besütnek a függöny
alatt, egy kis élettel töltve meg a szobát.
Fölülök és végigpásztázok a félhomályon. Belle és Izette
ágya üresen áll, tehát mégsem álmodtam az egészet. Valóban elmentek nélkülem
sátorozni!
Fölkapom a mobilom és tárcsázom Izzie számát, de még az első
csörgés előtt megszakad a vonal. Újra próbálkozom, majd még egyszer, de ugyanaz
történik mindkét alkalommal. Aztán Belle-t hívom, de vele is ez történik. Mi
lelte a mobilhálózatot? Vagy ez azért van, mert másik országban vagyok? De akkor
anyát sem tudtam volna fölhívni!
Csalódottan dobom a párnára a készüléket, majd kikecmergek a
magamra terített pulcsi alól, és átcsoszogok a fürdőbe.
Na igen, még mindig nem hoztak a szobába tiszta ágyneműt,
így a mai éjszakát is félig átfagyva töltöttem. Amikor már nagyon rázott a
hideg, elővettem a legvastagabb pulóvert, amit magammal hoztam, és betakaróztam
vele. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?
Úgy látszik Damian kis mutatványának, van némi utóhatása.
Olyan a gondolkodásom, mint, az olajozatlan fogaskerekek. Bár lehet csak azért
van, mert fölborította az egész életemet.
A tükörben viszont egy meglepően kialudt, és békés lányt látok,
reggeli kócos frizurával, és némi szemceruza maradékkal.
Hihetetlen, hogy minderre képes vagyok azok után, ami az
elmúlt két hétben történt velem. Aztán visszagondolok a tegnapi napra.
Lucas. Épp, hogy csak eszembe jut, máris látom a
tükörképemet, amint szélesen elmosolyodik. Még magam sem tudom, mit érzek, de
talán ő az egyetlen jó dolog ebben a tizennégy napban. Előbb megment.
Megnevettet. És megszeretteti magát velem.
Igen. Tetszik. Mert nem szimplán csak egy srác a sok közül.
Ki tudja, lesz-e belőle ’a srác’...?
Hatalmas vigyorral a képemen, mosom meg az arcomat,
zuhanyozok le, és öltözök föl. Egy kis szolid smink, és már készen is állok a
napra.
De milyen is lesz ez a mai nap?
Elvileg most kéne megérkezniük a többieknek, hogy ezt a
napot szabad programmal töltsék, és, hogy kipihenjék a túra fáradalmait. De
nyilván nem sietnek.
Érzem, hogy a lelkem mélyén bosszúszomj fog el. Izette-ék
nem ébresztettek föl, amikor elaludtam a buszon, így kimaradtam a túrából.
Ezért bizony komoly büntetés jár! Megérdemelnék, hogy most ne várjam meg őket,
hanem szépen fölszívódjak, és csak este kerüljek elő, jó dühösen.
De annak is mi értelme lenne?
Csak magamra haragítanám az osztályfőnökömet, és akkor,
viszlát London, nem két nap múlva, hanem azonnali hatállyal!
Gondolom, nagyon aggódik értem, és haragszik is rám, amiért
két teljes napig ’kibújtam’ a felügyelete alól.
De ez nem az én hibám!
Kinyitom az ajtót, és épp hogy csak kilépek rajta, mikor
nyílik a bejárati ajtó, és egy boldog, izgatott, hullafáradt Izette lép be
rajta. Lerúgja lábáról a cipőt, ledobja hátizsákját, és tágra nyílt szemmel néz
föl rám.
Na, Izette édesem? Csak eszedbe jutottam?
- Jen? – kérdezi, majd hátra fordul, hogy jön-e utána
valaki. – Te meg...?
- Izzie? – szólok vissza jelentőségteljesen. Na, ne már!
Mintha nem tudnád, hogy itt hagytatok!
- Hogy voltál ilyen gyors? – néz rám még mindig óriási
szemekkel.
- Mi?
- Az előbb még mögöttem jöttél! Hogy kerültél meg, hogy nem
is láttam? Mi vagy te, valami kísértet? – kérdezi halványan mosolyogva, majd
beljebb lépve a szobában végignyúl az ágyon.
- Miről beszélsz, Izette? – hökkenek meg.
- Jó tudom, hogy nem vagy kísértet, de ez akkor is nagyon
furcsa! – dörmögi, miközben arcát a matrachoz nyomja.
- Nekem mondod? Ki sem léptem a szobából!
- Mivan?! –kapja föl a fejét.
- Mondtam. Nem mehettem utánad, mert el sem hagytam a
szobát!
Legnagyobb meglepetésemre, Izette jókedvűen fölkacagott.
- Hordasz itt össze mindenféle hülyeséget! Csak át akarsz
verni.
- Mi? Nem! Dehogy! Figyelj, Izzie, elaludtam a buszon, és...
- Tényleg? Úgy kidőltél, alig tudtalak fölkelteni! Komolyan
többet kellene pihenned. – húzza el a száját, mire tényleg őszintén meglepődöm.
- Micsoda? Nem, Izzie, nem ébresztettél föl. Ott maradtam.
Egyes-egyedül. És ti elmentetek a túrára nélkülem. Ezért nem mehettem utánad,
mert egész végig itt voltam!
- Istenem, Jen! Biztos csak álmodtad! Ott voltál velünk a
túrán, nem emlékszel? Szalonnasütés? Sátorozás? Elcsórtad Avalon takaróját,
mire fejbe vert a papucsával? – húzza föl a szemöldökét.
- Nem! Nem érted! Mikor fölébredtem nem voltatok sehol! Az
elmúlt napot itt töltöttem egyedül, nem voltam veletek sátorozni. – mondtam,
mire elkomorodott. Rám nézett, mélyen a szemembe, majd bólintott.
- Figyelj, aggódom érted. Biztos a baleseted utóhatása ez.
Pihenned kellett volna. Jobb, ha ma is azt teszed. Meg ki is merülhettél a
túrán. – áll föl, és lép oda hozzám.
- Nem, Izzie! Nem őrültem meg, nincs semmiféle utóhatás! Jól
vagyok, tényleg! De akkor sem voltam veletek, itt voltam, megkérdezhetsz
bárkit! – már már kiabáltam vele, mire megnyugtatóan bólintott, és megsimogatta
a karomat.
- Rendben. Hiszek neked. Itt voltál, értem én, de...várj!
Hogyhogy ilyen tiszta vagy?! Csupa mocsok voltál, mikor mögöttem jöt...
- Tessék ez az! Nem mentem mögötted. Nem voltam túrán. Itt
voltam, ezért tudtam lefürödni! – mutattam neki hajam nedves tincseit.
Láttam, hogy elbizonytalanodik, majd zavartság ül ki az
arcára.
- De...mögöttem voltál! Nem kerülhettél meg, anélkül, hogy
nem láttam volna! Nem tudhattál két perc alatt teljesen lefürödni, és
átöltözni!
- Persze, hogy nem tudtam. Egész végig itt voltam Izzie!
Érted? – kérdezem kedvesen.
Izzie egyre jobban összezavarodott, de azért bólintott.
- Hogy lehet ez? – kérdezte. Tudod, erre én is nagyon szeretném tudni a választ, gondoltam.
Damian. – ugrott be hirtelen. Biztos az ő műve! De nem
mondhattam el neki, mert azt sem tudja ki ő. Akkor hogy értené meg?
Észre sem vettem, hogy összeráncoltam a homlokomat, és
elgondolkodtam.
- Nem tudom, Izzie. Minden olyan furcsa.
- Pedig biztos vagyok benne, hogy velünk voltál! Nem tudom
ezt, hogy csináltad – mutat végig rajtam – de biztos van rá értelmes
magyarázat!
- Izzie – kezdem nyugodtan, de fölemeli a kezét.
- Ott voltak a többiek is! Belle, Luce, Avalon...mindenki!
Ők is láttak! Csak meg kell kérdezni őket.
- Figyelj rám! Mind azt láttátok, hogy veletek vagyok, de
valójában nem voltam! Tévedtek!
- Nem. Te tévedsz! Amnéziád lehet. Látnia kell egy orvosnak!
– ragadja meg a kezemet. – Maradj itt! Idehívom a dokit! – mondja, de mielőtt
megfordulhatna, én ragadom meg most az ő csuklóját.
- Ne hívd, kérlek! Nincs semmi bajom.
- Ezt nem nevezném semmi bajnak. Meg kell néznie! – mondta
minden meggyőződéssel a hangjában.
- Nem! Jól vagyok, nem kell az orvos. Minden rendben van!
Tényleg. – bizonygattam riadtan. Még csak az hiányzik nekem, hogy az orvos is
rám szálljon. És akkor még Mrs. Morison is azzal jönne, hogy igenis ágyban
kellett volna maradnom az esés után. De akkor meg mi ez az egész? Nem őrültem
meg ugye? Ugye nem?
Hogy lehettem egyszerre két helyen? Damian talán megint
kettészakított? Bizonyára nem, mert arról tudnék! Éreztem volna, úgy, mint a
múltkor. De most semmi ahhoz foghatót nem tapasztaltam. Akkor viszont valami
más van e mögött a dolog mögött.
Csak egy személy lehetett. Damian.
Mintha már nem tetted volna tönkre eléggé a nyaram, és az
életemet!
- Jen? Biztos minden rendben? – néz rám kétkedőn.
- Persze! Nem vagyok őrült. Tudom, mi történt velem! –
erősködtem, majd elindultam kifelé.
- Hová mész? – kiált utánam, de mikor már túljutottam az
ajtón, utánam rohan.
- Várj már! Jenessa! Hová mész? Nem mehetsz el! Pihenj le
egy kicsit! – rántja meg a karomat.
- Eléggé kipihent vagyok. – mondom nyugodtan, és szembe
fordulok vele. – én... én nem tudom, hogy mi történik, érted? Csak azt tudom,
hogy mi nem történt meg. Nem voltam ott veletek, azon a kiránduláson, pedig te
váltig állítod, hogy igenis ott voltam. De nem! Itt voltam, az elmúlt két
éjszakát itt töltöttem egyedül, nélkületek, mert elaludtam a buszon,és nem
jöttetek vissza értem! És te azt mondod, fölébresztettél, de én erre nem
emlékszem. Semmire sem emlékszem, csak arra, ami itt történt. Abban a szobában,
és London utcáin! Ezen a folyosón! Abban a liftben. És nem, nem tudom hol
voltatok, hogy milyen volt a sátorozás, hogy mit ettetek, vagy én is ettem,
mert nem voltam ott! Itt voltam. Tényleg! És ezt be is bizonyítom neked!
Magam is meglepődöm a kirohanásomon, de nem érdekel. Nagyon
elegem van már abból, hogy Damian pokollá teszi az egész életemet. Egyszer s
mindenkorra ideje elintézni őt! Menjen vissza a barátnőcskéihez, és rólam
szálljon le. Csak hagyjon békén!
- És mégis hogy akarod ezt bebizonyítani? – kérdezi őszinte
meglepettséggel. Korábban még sosem láthatott ilyennek, és talán sosem fog
többet!
- Az őr. Tegnap este összefutottam vele. Ő látott!
Megmondhatja, hogy mindvégig itt voltam! – mondom, és elindulok lefelé.
Nem várom meg, amíg a lift levánszorog a hetedikről, inkább
a lépcsőn megyek lefelé.
Igen, a biztonsági őr majd megmondja. Úgyis fölismert, tudta
a nevemet tegnap, akkor ma is tudja. És megmondja Izzie-nek, hogy még ki is
nyitotta előttem az ajtót!
Leszaladok a fokokon, négy-öt-hat fordulón át, majd leugrom
a legutolsó fokon is, és végigpásztázom tekintetemmel az aulát.
Mindenütt emberek vannak, a recepciónál, a fotelekben ülnek,
az ebédlőből jönnek ki, vagy a dolgukra sietnek, de ilyen nagy hadban nehéz
lesz megtalálni őt.
Lassú lépésekkel indulok el, és kerülgetem az angolok vagy
éppen a turisták hadát, hogy megtaláljam azt a személyt, akit keresek.
Ez nehezebb, mint gondoltam, mert tíz perc egyre hevesebb
kutatás után sem lelem meg. Megállok az aula közepén és körbefordulok, de
egyszerűen elveszett az őr. Pedig minden egyes napon itt volt, nem vehetett ki
pont ma szabadságot!
Hol van? Lehet, hogy kint? Valakinek segít?
Elindulok a kijárat felé, kilököm az ajtót, és megállok
kint. Szemeim kutatják, de sehol sem találják. Akkor mégis hol van? Nem
nyelhette el a föld!
Vagy csak őt is képzeltem?
- Te meg hol voltál?! – rivall rám egy dühös hang. Egy
pillanatra megáll bennem az ütő, hogy Mrs. Morison mégis észrevette, hogy
hiányzom, és most jól megkapom a magamét. De mikor odafordulok Samantha
vérvörös arcával találom szemközt magam.
Hirtelen még levegőt is elfelejtek venni. Mit akar tőlem?
- M..mi? – nyögöm.
- Hol voltál tegnap? Nem voltál a táborban! – fröcsögi
dühösen.
Úristen! Na már csak ez hiányzott! Damian, ha kínozni
akarsz, akkor legalább végezd normálisan a munkád! Még olyan jelentéktelen
ribancokat se hagyj, ki mint Sam!
Megemberelem magam, és farkasszemet nézek vele.
- Mi az, hogy nem voltam a táborban? Talán végig aludtál? –
kérdezem gúnyosan, pedig pontosan tudom, hogy nem voltam ott. Valószínűleg én
aludtam egész végig és nem ő.
- Ne játszadozz velem, Jenessa! Hol a francban voltál tegnap
egész nap?! – most már olyan a feje, mint egy túlérett paradicsomé. Komolyan
tartok tőle, hogy szétrobban.
- A táborban. Veletek. Lehet, hogy elkerülte a figyelmedet,
de ott voltam! – mondtam kevés meggyőződéssel.
- Hazudsz!
- Nem hazudok. Láthattál volna, ha nyitott szemmel jársz. –
mondom.
- Nem voltál ott velünk! Hiába falaznak a barátaid, úgyis
kiderül az igazság. Ellógtad az egészet! Ezért még nagyon megfizetsz. – mondta,
és gúnyos-halálos mosoly terült szét az arcán.
Sam arcát látva fagy hatolt a testembe. Ismerve őt nagyon
keresztbe tesz majd nekem, így jobb láttam belátni az igazságot.
- Mit érdeke az téged, hogy mit csináltam?
- Nagyon is sokat! – mondja hatalomittasan. – Most pedig
velem jössz, hogy tisztázzuk! – ragadja meg durván a karomat, és maga után
rángat.
- Aú! – jajdulok föl, és megpróbálok kiszabadulni a
szorításából, de nem enged. – Sam! Eressz el! Ez fáj!
- Te is túl sok fájdalmat okoztál már! Most megfizetsz
ezért! – sziszegi.
- Mégis mit ártottam én neked? – lihegem, miközben fékezni
próbálom a lépteimet, de Sam csak vonszol maga után.
- Mozogj már! – üvölt rám, mire a körülöttünk állok,
odakapják a fejüket.
- Eressz el, hallod? Sam! Nem tudom mi rosszat tettem
ellened, de ha megmondod...
- Hallgass! – húz oda egy kocsihoz, majd kinyitja az ajtót.
Egy pillanatig döbbenten pislogok, majd fölfogom a helyzetet.
- Mit művelsz? Kocsit lopsz?! – kiáltom hitetlenkedve, mire
Samantha fölmordul., és taszít rajtam egyet.
- Ülj be!
- Nem! – kiáltom, és megtámaszkodom a kocsi tetejénél, hogy
ne tudjon belökni az autóba.
- Ne vitatkozz már, hanem tedd be a segged! – rivall rám,
majd megfordít, hogy szemben legyek vele, és mellkason vág. Az összes levegő
kiszorul a tüdőmből, és beesem az ülésre, de mielőtt még visszanyerhetném az
egyensúlyom, Sam rám vágja az ajtót, mire annak éles széle végighasítja a
bőrömet.
Fölszisszenek, mikor megérzem a fájdalmat, és a kicsorduló
vért.
- Te meghibbantál! – üvöltöm, mikor beszáll a vezető ülésre.
– Mire volt ez jó? Észnél vagy? Sam, figyelj, ez így nagyon rossz! – ordítok
rá, miközben sérült karomat markolom.
Samantha nem is törődik velem, kiszedi a kulcsot a
kesztyűtartóból, és beindítja a motort.
- Neked elment az eszed! – mondom, és megragadom az ajtót,
hogy kiszálljak, de riadtan veszem észre, hogy Sam bezárt.
- Bezártad az ajtót?!
- Nem mész sehova! Velem jössz. – jelenti ki.
- Azonnal engedj ki! – üvöltöm, és teljes erőmből rángatom
az ajtót, de csak annyit érek el vele, hogy Sam jól kiröhög.
Az üvegen keresztül meglátom Izette siető alakját, ahogy
kiront az ajtón és engem keres.
- Izzie! – kiáltom teljes hangerővel. – Izette! Itt vagyok!
Segíts!
Körbefordul, majd meglátja integető alakomat, az induló
kocsiban. Félelem és zavarodottság ül ki az arcára, majd futva utánunk indul,
de a kocsi egyre gyorsabban halad. Figyelem, ahogy egyre jobban lemarad,
mögötte már megjelenik Belle és Michael alakja, amint a fejüket fogják, és
vitatkoznak.
- Állj meg! – fordulok a mellettem ülő lány felé. – Hallod?
Azonnal állítsd meg a kocsit! Ez lopás! És emberrablás! – kiabálom, de mintha
meg sem hallaná. Hiába ordítozok vele, verem a műszerfalat, vagy rángatom a
kezét, dühödten leráz magáról, és egyre nagyobb sebességre kapcsol.
Beletörődöm hát sorsomba, és visszahullok az ülésre,
kibámulok az ablakon, és megpróbálok lenyugodni. Órákig nem szólunk egymáshoz,
míg ki nem érünk London külvárosába. Rápillantok az órára, ás látom, hogy már
délután négy óra van. Mégis meddig akar furikázni? Hiszen biztosan észrevették
már, hogy ő is eltűnt! Ráadásul Izzie látta, hogy elrabol engem.
- Hová megyünk? – kémlelek ki a szélvédőn.
Odafönn egyre jobban föltornyosulnak az esőfelhők, vad
viharral fenyegetve, a szél egyre jobban fúj, és már látom, hogy hamarosan esni
fog.
- Valaki látni akar. – mondja immár teljesen nyugodt
hangnemben.
Ránézek, látom, ahogy az ablakon enyhén befújó szellő
belekap élénkvörös hajába, és röpteti maszkolt arca körül.
- Ki? – kérdezem.
- Nagyon megbántottad őt! Pedig ő annyira rendes. Hogy
lehettél vele, mégis ilyen?! – érzem, hogy ismét fölszítom a haragját, és újból
hisztis libaként fog viselkedni, ezért nem válaszolok. Inkább újra az elsuhanó
házakat nézem.
Néhány perc múlva elered az eső, és egyre jobban
besötétedik. Fél öt körül, már annyira szakad, hogy kénytelenek vagyunk
fölkapcsolni az autó fényszóróit, és az ablaktörlőt is folyton járatni.
- Rohadt eső! – szitkozódik Sam, miközben fölhajt az
autópályára.
- Oké. Mégis hol van ez az illető? – kérdezem egyre
nyugtalanabbul.
- Nem messze. Már nagyon vár rád! – mondja egy gonosz mosoly
kíséretében. Ugyan ki az a személy, aki rám vár? És Sam is ismeri?
Ó, ne! Nem! Ez nem lehet!
- Ugye nem? – suttogom.
- De igen! Olyan büszke lesz rám, hogy elviszlek hozzá!
Megváltozatja az életemet. Végtelen hatalmat ad nekem! – mondja azzal a
végtelen hatalomvággyal, ami halálra rémít. Kitágult szemekkel meredek rá,
miközben alig akarom elhinni, amit mond.
- Mi?! Hogy mondhatsz ilyet? Még nincs elég hatalmad? Sam,
térj észhez! – kiáltom és érzem, hogy elönt a pánik. Őhozzá visz! Damianhoz!
- Kettőnk közül csak neked ment el az eszed, Jenessa! –
mondja. – El kell, vigyelek hozzá, hogy megkapjam a jutalmamat!
- Ne..- lehelem – Kérlek ne!
- De igen. Ma minden megváltozik, hallod? Én leszek a
leghatalmasabb, és legszebb nő a Földön! – mondja, és komolyan megrémülök tőle.
- Damian meg akart ölni! Nem vihetsz hozzá! Kérlek, ne tedd
ezt! – érzem, hogy a könnyeim hamarosan feltörnek.
- Ugyan! Meg akar menteni. A magáénak akar! Ő a Földön a
legjobb ember! Bánom is, hogy téged választott, nem engem! – sziszegi egyre
dühösebben.
A pánik elsöprő hulláma száguld át rajtam, én pedig
tehetetlenül kapkodom a levegőt. Meg kell akadályoznom, hogy elvigyen hozzá!
Nem valósulhat meg Damian terve!
Szinte már érzem a közelségét, ami cselekvésre ösztönöz. Nem
lehet túl messze, és rám vár. Csak rám...
Megragadom a biztonsági övemet, kicsatolom, majd a kormány
felé, kapok és elrántom. Sam meglepődik, elveszíti az uralmát a jármű felett,
ami megcsúszik a vizes aszfalton, és megpördül. Sammal belefeledkezünk a
harcba, a kormányt rángatjuk, miközben megpróbáljuk egymást eltaszítani. A
kocsi fölgyorsul, ahogy Samantha rálép a gázra, majd ide- oda pörögve a
kanyarban, egy fordulat után, teljes gázzal a szembe jövő kamionba hajtunk...
