2016. november 25., péntek

Season Two • Chapter Ten - 20 nyugodt nap

Sziasztok!
Jaj, istenem, nem is tudom mit írjak, annyira szégyellem magam. :( Tudom, már egy éve nem hallottatok rólam, se szó se beszéd eltűntem, és tééééényleg nagyon sajnálom! :( Erre tényleg nincs mentség, szánom-bánom, sajnálom. Lehet kiosztani a virtuális fejbecsapkodást. :)
Csakhogy most hoztam nektek egy vadiúj, friss fejezetet, amit már jobban átgondoltam. Így visszaolvasva elég gyenge lett az egész sztori, úgyhogy megpróbálom kissé jobban megírni. Ami azt jelenti, hogy változtatok rajta. :) De egy éve nem írtam egy kukkot se, ha az esszéket, érveléseket, meg elemzéseket nem számítjuk, úgyhogy ne legyetek túl szigorúak. :) Kijöttem a formámból, na.
És téényleg bocsánat, tudom, senki soha nem várt ennyit a frissre.Szerintem már el is feledtetek, de aki nem annak most itt van. Főleg neked Titania, mert tudom, hogy tetszik. :D
Ezer bocsi és sok puszi,
Denny



Mennydörgésre ébredek. A szobában még sötét van, de a függönyömön túl valami felizzik egy pillanatra, majd ismét minden feketeségbe borul. A mennydörgés elnyújtott robaja még hallatszik odakintről.
A mobilomért nyúlok, de még a gyenge fényben is majd megvakulok. 20 perc van még az ébresztőmig, és habár fáradt vagyok, úgy döntök, hogy nem alszom vissza. A lepedőre dobom a telót, és visszahanyatlok az ágyba. A mozdulat során valami tompán a padlóra esik.
Lenézek. Luke egyik könyve az, amit kölcsönadott nekem, hogy abból tanuljak. Mellette a kémiakönyvem hever kinyitva.
Nyögve huppanok vissza a takaróim közé. Még egy év szenvedés Mr. Tapletonnal, a kémiatanárunkkal. Alig várom már az érettségit, de komolyan. Soha többet nem akarok kémiát tanulni, soha, de soha!
Odakinn az ég ismét megdördül, hatalmas robajába beleremeg még az ablak is. A behúzott függöny mögött ismét valami felvillan, majd egy másodperc múlva kihuny.
- Akkor keljünk. - nyögöm ki nyúzottan, és félrecsapom a paplant, majd álmosan a fürdőszobába vonulok. Majd elalszom, de a frissítő zuhany valamennyire felébreszt. Miután végzek, az ablakhoz botorkálok és széthúzom a függönyöket. Odakint majdhogynem még éjszaka van, az ég fekete esőfelhőktől terhes, amit csak egy-egy villám világít meg. Úgy szakad odakint, mintha dézsából öntenék. Az elmosódott vízfüggönyön át azonban még így is elég New York utcáinak a fénye, hogy megvilágítsa valamennyire a szobát.
Már épp megfordulnék, amikor valami elvonja a figyelmemet: két szokatlan sárga fényfolt, túl közel az ablaküveghez. Egy pillanatig azt hiszem csak hallucinálok, majd lehajolok és jobba szemügyre veszem.
Ezek tényleg egy macska szemei? Nem. Az ki van zárva. Az esőcseppek tengerén át viszont a szemek mégis egy macskáéi. Vagyis...
Hátrahőkölök. Egy démon!
Tágra nyílt szemmel bámulok az ablakon túl kapaszkodó kis démonra. Nem nagyobb egy macskánál, sárgán izzó szemeit pedig fürkészőn szegezi rám. Apró fejét az ablaküvegnek nyomja, amitől úgy néz ki, mintha felkenődött volna rá. Nevethetnékem támad, és el is mosolyodom.
A kis lény észreveszi, és kihúzza magát. Közelebb hajolok, és, ahogy jobban szemügyre veszem, látom, hogy leginkább egy miniatűr sárkányra hasonlít. Négy lábával az ablakkeretben kapaszkodik, bőrszárnyait pedig kitárja, hogy védje magát az esőtől. Kíváncsian félrehajtja a fejét, és kérlelőn néz rám.
Hirtelen felfogom, mit keres az ablakban.
- Na azt már nem! - kiáltok föl, és összecsapom az orra előtt a függönyt. - Kint maradsz!
Őszintén szólva nem is értem miért lepődtem meg, hogy itt látom. A múlt hétvégén ugyanis Luke megtanított benézni az árnyékok mögé - ahogy ő fogalmaz. Ez azt jelentette, hogy egy kis gyakorlással, olyan dolgokat is megláthatok, amik eddig rejtve maradtak előlem. Mint például ezt a kis démont. Luke elmagyarázta, hogy a démonok teljesen ártalmatlanok, csak néha bosszantóak tudnak lenni. Mint most.
Már épp befejeztem volna a készülődést, de ekkor halk neszezés, majd szörcsögés ütötte meg a fülemet. Valami leesett. Megfordulok. Egy rakás könyv hever a padlón, amik az íróasztalomról estek le.A sarokban pedig egy magányos sárga szem kukucskál ki, egy doboz mögül.
A kis démon apróra húzza össze magát, szerintem remélte, hogy nem fedezem fel, hogy valahogy sikerült bejutnia. Még mielőtt átgondolhatnám mit is csinálok, fölkapok egy könyvet és hozzávágom.
- Hogy jutottál be?! - Azonban a fekete lény nem válaszol - nem is tudna - csak kiröppen a doboz mögül, és felkapaszkodik a könyves szekrényen. Végig fut a tetején, majd fölugrik a plafonra, miközben könyvekkel és egyéb tárgyakkal hajigálom. - Kifelé! - vágok hozzá egy párnát, sikertelenül.
A démon félreugrik, majd lemászva a falon, hangos csörömpöléssel az éjjeliszekrényemen landol. Szegény olyan szerencsétlenül érkezik, hogy a feje beszorul a rózsámat tartó pohárkába. Miközben próbálja magát kiszabadítani, kétségbeesetten verdes és ugrál, míg a padlón landol. Fején a pohárral össze-vissza dülöngél, amíg meg nem fogom, és le nem húzom róla.
A rózsát a éjjeli szekrényen hagyva, a kezemben a furcsa kis lénnyel megindulok a szoba túlsó végébe. Meglepetésemre nyugton marad. Csak akkor kezd el ellenkezni, mikor kiürítek egy jól záródó tárolódobozt, és belehajítom, majd lezárom a tetejét. Odabentről visítás és morgás hallatszik.
A biztonság kedvéért még egy gumival is lezárom a fémcsat mellett, és, hogy ne találja meg senki belököm a beépített szekrénybe. A démon idegesen kaparászik a dobozban és vinnyog, szinte már megsajnálom. Azonban nem lesz semmi baja odabent, és nem akarom, hogy fölforgasson itt mindent, vagy megtalálja valaki. Főleg a családom. Azon túl, hogy ők nem látják, ő igenis látja őket, és ez épp elég probléma.
- Itt maradsz szépen! - mondom neki, és rázárom a szekrényajtót.
Csak miután befejezem a reggelit, jut eszembe, hogy lehet, jobb lett volna, ha kihajítom az ablakon. De úgyis visszajönne.
- Ronny! Jared! Indulunk! - kiáltom fől az öcséimnek, majd felveszem a gumicsizmámat, és felkapok egy esernyőt. Meg sem várva őket, elindulok kifelé, és legnagyobb meglepetésemre Luke-ot találom az ajtó előtt.
- Szia! - köszöntöm.
- Szia, szépségem! Készen vagytok? - kérdezi, miközben megölel.
- Hogyhogy itt vagy?  - ölelem vissza.
- Esik. - feleli, mintha ez mindent megválaszolna. - Gondoltam jobb, hogyha elviszlek titeket.
- Nekem jó. - hagyom rá, majd a vállam fölött hátramutatok, ahonnan hangos csattogás és dörömbölés hallatszik. - Nekik még eltarthat egy darabig.
Alig mondom ki, Ronny tűnik fel az ajtóban, állig becipzározott nagykabátban. Ahogy meglátja Luke-ot, fölkiált és rámutat, amennyire a kabát engedi.
- Luke!
- Helló pajtás! - üdvözli Luke is. - Szia Jared! - kiált be, ahonnan idősebbik öcsém ordít kifelé.
- Értünk jöttél? - néz rá Ronny, majd felhúzza a sapkáját.
- Aha, elviszlek titeket. - mondja, mire Ronny szeme csillogni kezd, és kinyújtja Luke felé a kezét. Ő kelletlenül emeli fel, ujjai között lógatva valamit.
- De nagyon vigyázz rá! - ejti a slusszkulcsot Ronny kezébe. - És meg ne lépj vele! - kiált még utána.
Nevetek, és Luke visszanevet rám. Zsebre vágja a kezét, és ideges pillantást vet felém.
- Mi az? - nézek rá zavarodottan, de hirtelen eszembe jut a reggeli látogatóm. - Ooó, Luke, meg tudnál szabadítani egy démontól?
- Mi? - néz le rám döbbenten. Azt hiszem nem erre számított.
- Van egy démon a szobámban. Azt hiszem a vihar elöl menekült be. - magyarázom. Luke sóhajt, majd megígéri, hogy délután benéz, és a gondjaiba veszi a démont.
Amint Jared végez, elindulunk lefelé, majd mindannyian beszállunk Luke kocsijába.
- Öveket becsatolni! - indítja be a kocsit, majd lassan kihajt a parkolóból. Odakint úgy zuhog az eső, hogy alig látok ki a szélvédőn, és Luke csak lépésben tud haladni. Így legalább egy óra lesz, mire bejutunk a suliba.
- Damian? - kérdezi hirtelen Luke, és rám sandít, de szinte azonnal vissza is kapja a tekintetét.
- Még mindig semmi. - válaszolom. A színház utáni hétfő óta nem láttam. Azóta nincs hír róla, nem jött iskolába, nem bukkant föl sehol, egyszerűen felszívódott. És ennek már több, mint két hete. Nem mintha bánnám, hogy nem látom őt többé, hiszen ezt akartam. Reménykedem benne, hogy így van, és örökre eltűnt, de valahol mélyen belül tudom, hogy nem így van. Hogy ez a vihar előtti csend. És azt hiszem Lucas-nak is ez a meglátása. - Lehet megijedt, amikor tökön rúgtam. - próbálom elviccelni a dolgot, de még én magam is érzem az idegességet a hangomon. Luke mégis elvigyorodik. Szinte látom magam előtt mire gondol: azt kétlem, elvégre Damianről van szó!
- Kit rúgtál tökön? - kapaszkodik előre Ronny kíváncsian.
- Senkit, senkit. - legyintek. - Csak egy hülye osztálytársamat.
- Miért?
- Mert hülye volt.
Luke ismét elvigyorodik, és behajt egy kevésbé forgalmas utcába. Talán mégsem érünk oda egy óra alatt.
- És mi van Izzie-vel? - Hát igen. Végül nem bírtam magamban tartani, és elmondtam a gyanúmat neki. Először eltöprengett rajta, majd azt mondta amitől rettegtem: lehet, hogy Damian az irányítása alatt tartja őt. Ennek kiderítésére, néhány nappal később közös tanulást szerveztem vele nálunk. És úgy intéztük, hogy Luke váratlanul betoppanjon. Ami nem is volt olyan váratlan. És Luke legnagyobb megkönnyebbülésemre azt mondta, Izette teljesen normálisan viselkedik. Lehet, hogy csak én képzeltem be magamnak ezt az egészet, de  szerencsére az utóbbi két és fél hétben visszakaptam a legjobb barátnőmet.Bár felhőtlen örömöm még így sincs, Luke szerint Damian eltűnése összefüggésben lehet Izzie-vel. Lehet, hogy ő akarja így. De erre még gondolni sem akarok. Damian biztosan nem Izette-en keresztül akarna szíven szúrni. Inkább közvetlenül tenné meg.
- Minden a legnagyobb rendben vele. - felelem.
- Biztos?
- Igen. - bólintok. - Teljesen olyan, mint Damian előtt.
Luke csak egy apró biccentéssel válaszol, majd néhány perc után megáll az iskola kapuja előtt.
- Hát akkor sok sikert a mai napra! - nyom egy puszit az arcomra. - És ügyesen azon a dolgozaton! - Áhh, már el is felejtettem a matematika dolgozatot. Lebiggyesztem a számat.
- Szia Luke! - kászálódom ki a kocsiból, majd futva - amennyire tudok - indulok a bejárat felé. A szél olyan erős, hogy kis híján ledönt a lábamról, de végül sikerül elérnem a bejáratot. Egy pillanattal később valami a hátamba vágódik.
- Jared! - kiáltok fel bosszúsan. - Figyelj már oda!
- Nem én tehetek róla, hogy ilyen hirtelen megálltál előttem - sziszegi vissza, miközben belém kapaszkodva próbálja meg visszanyerni az egyensúlyát. Hárman egyszerre furakszunk át a kapun, hogy minél előbb melegbe kerüljünk. Hátrahajtom a kapucnimat, miközben Ronny kutya módjára rázza meg magát Jared oldalán. Hehe. Még jó, hogy Jared a nagy részét felfogta. Miköben Jared az öcsénkkel üvölt, én addig elindulok a gimnáziumi részleg felé, majd bevetődöm meleg osztályunkba. Izette kivételével az összes barátom itt van már.
És Izette egészen csöngetésig nem is jön.
- Már kezdtem aggódni miattad. - mondom neki mikor megérkezik.
- Katasztrófa ami odakint van. Az busz belefutott egy balesetbe. Mindenkinek idáig kellett jönnie a szakadó esőben. - magyarázza, és leveti átázott kabátját.
Elhúzom a számat, és neki adom a saját kabátomat, mert látom, hogy még a pulóvere is vizes.
A matematika dolgozat végül nem volt annyira nehéz, mint amennyire számítottam. Legalább egy B-s osztályzatot fogok rá kapni. Mondom legalább.
És Damian ma sem bukkant föl. Azt hiszem nem is baj. Remélem csak a halálos ágyamon jön újra el, nyolcvan év múlva. Addig is az érettségi fontosabb.
- Akkor hétfőn. - ölel szorosan magához Izzie, majd a többiekkel együtt kisétál a teremből.
Jared és Ronny már odakint vár rám, és együtt megyünk haza. Mivel nem akarom, hogy nyakig sárosak legyünk, az iskolabusszal megyünk.
Otthon épp a leckémet írom, mikor eszembe jut a kis démon. Fölpattanok a helyemről, és kitárom a szekrényajtót. A hangos kaparászás, amit eddig tompított az ajtó azonnal megszűnik.
- Élsz még? - suttogom be az egyik kör alakú lyukon. Válaszul egy fél fej jelenik meg a nyílásban, izgatottan szaglászva a levegőt.
- Oké. Ide figyelj! Kiengedlek, de nem csinálsz semmi zűrt, érted? - mondom neki, mire a démon mordul egyet. Luke felkészített, hogy ezek a bestiák, ha hiszem, ha nem értelmes teremtmények.
Leszedem a gumit a dobozról, majd felnyitom a zárat is. A doboz feltárul, benne a fekete lény hunyorogva néz rám a lámpafényben. Óvatosan kiveszem, és leteszem a földre. Szinte azonnal az ágy alá bújik, onnan figyel engem. Nem jön ki, csak néha mordul egyet.
Nem foglalkozom vele, folytatom a tanulást. Egy óra múlva lépteket hallok a lépcsőről, mire síri csönd lesz a szobában. Csak a tollam súrlódik a papíron. Egy pillanattal később, rövid kopogás után, két alak jelenik meg a küszöbömön. Mire bármit is tehetnék, a démon őrült visítással, szárnycsattogtatás közepette ráveti magát Ronny nadrágjára, miközben vadul kapkod Luke felé.
Ronny fölkiált, és rémülten próbál megszabadulni a haragos kis démontól, miközben az egyre jobban kapaszkodik belé. Luke mindhiába próbálja megfogni, az mindannyiszor belé harap, mikor érte nyúl.
Végül nekem sikerül lerángatnom a visítozó szörnyet a testvéremről. Jó erősen lefogom a szárnyait, a mellső lábai alatt, miközben a hátsókkal a levegőt karmolássza. Úgy tűnik engem nem akar megkóstolni, úgyhogy a mellkasomhoz szorítom.
- Mi ez az izé? - kapkod levegő után az öcsém.
- Te látod?! - kérdezzük kórusban Luke-kal.
- Persze, hogy látom, nem vagyok vak! - háborodik fel. Hirtelen egyikőnk sem tudja mit is válaszoljon erre. Hogy lehet, hogy látja? Ezek szerint anya, apa és Jared is látná? Te jó ég!
- Ő egy...- kezdem - ő egy..egy...egy hibrid fajta. - Istenem, de gyenge!
Ronny rémülettel vegyes kíváncsisággal néz az immár csöndben lévő démonra.
Luke azonnal kapcsol.
- Ez egy nagyon különleges fajtájú állat. - magyarázza - Jen tőlem kapta.
Rám néz, segítséget várva.
- Öö, igen. Szóval az van, hogy itt volt egy ideig. De...mivel nem...nem kedveli az embereket...ezért Luke elviszi.
Ronny mintha nem is figyelne, megbabonázva néz a szörnyecskére. Majd kinyúl, és az álla alatt megvakarja a démont, mire az jóleső morgással ellazul a kezemben.
- Nekem is hozol egyet? - néz Luke-ra.
- Veszélyes! - vágom rá azonnal. Lucas megerősít.
- Bocs, öcskös, nem maradhat. Látod mi történt az előbb.
Az öcsém csak legyint. - Csak megijedt. Maradhat? Nézzétek! Már nem is fél. - mondja miközben a démon hasát vakarja.Az meg mint egy kutya élvezi. Összenézek Luke-kal, aki szintén tanácstalannak tűnik. Mi a  francot kezdjek egy démonnal? Mérgesen bámulok le a szörnyre.
- Csak hétvégén. - felelem, mielőtt jobban átgondolhatom. - És most menj. - tessékelem kifelé. - És öcsi...anyáéknak egy szót se! Ha megtudják, biztosan öö...menhelyen végzi.
Ronny bólint, és cinkos mosolyt vet rám. - Később játszhatok vele?
- Aa-aha - mondom bizonytalanul. Ronny újra bólint, majd ledübörög a lépcsőn. Én meg felkészülök Luke gyilkos tekintetére, és óvatosan fordulok hátra. Lucas azonban nem gyilkosan inkább kutatóan néz rám. Vagyis a démonra.
- Azt hittem nagyobb. - mondja. A démon rávicsorog.
- Elég! Mondtam, hogy ne okozz balhét! Mész vissza a dobozba.
- Várj! - mondja Luke, azzal földbe gyökerezik a lábam, ahogy lehúzza a nadrágját. A démon sivítva acsarkodik a kezemben, és próbál kiszabadulni. Luke az ágyra hajítja a gatyát, majd vidám mosollyal rám néz.
- Most már elengedheted. - vigyorog. Döbbenten állok, kezemben az ordítozó démonnal, és szólni sem tudok. Luke közelebb jön, és kihámozza a kezemből a démont, mire az ráveti magát a nadrágra.
- Úgy látszik nadrágfóbiás. - alig bírja visszatartani a nevetést. - Ja! És ezt neked hoztam. - nyújt át egy foszladozó, vékony könyvet. Hirtelen megjön a hangom.
- Újabb tanulnivaló?
- Nem. Ez az alkimistáról és a tőrről szól-  feleli óvatosan. Elkerekedik a szemem, majd kinyitom a könyvet.
- Angol. - nézek föl rá. Bólint. Nem kérdezek többet, leülök, és olvasni kezdek.
Mire a végére jutok, csalódottabb vagyok, mint valaha. - Tehát a tőr nincs Damiannál.
Fejrázás.
- És nincs is New Yorkban.
Újabb fejrázás.
- Nincs is a földfelszínen. - Nincs válasz. - Fenébe! Hogy szabaduljak így meg Damiantól?
- Adj egy kis időt! Már dolgozom rajta. - mondja és föláll. A démon - miután órákon át eszeveszettül ráncigálta Luke nadrágját - most fáradtan terül el az ágyamon. Észre sem veszi, mikor Luke kihúzza alóla a ruhadarab maradékát.
- Azt hiszem a nyakadon marad. Elvihetem, de...
- Visszajönne. - Bólint. Nagyot sóhajtok, és tudomásul veszem, hogy kénytelen leszek egy démonnal osztozkodni. - Hogyhogy az én nadrágjaimmal nincs baja? És hogyhogy itt van?
- Nyilván mert itt akar lakni. És valószínűleg azért jött, mert a többi démon elkergette, és magányos. És te látod őt..- Sötét pillantást vetek rá, majd kikísérem őt. Szegény kénytelen nadrág nélkül hazamenni, mert az mindenhol lyukas. - Ne aggódj miatta. Még enni sem kell adni neki. Már ha nem kér. - vigyorog, azzal homlokon csókol. Megölelem.
- Szia Luke!
- Szia Jen! Várlak holnap a vívásra. Hozhatod a szobatársadat is. - int a szobám irányába, majd távozik.
A démont végül nem vittem el Luke-hoz, ellenben egész hétvégén Ronny foglalkozott vele. Még Jarednek sem mutatta meg. Hétfő reggel viszont valahogy az én ágyamból keveredett ki.
- Szemtelen vagy. - mondom a takaró alatt összegömbölyödött kis démonnak. - Remélem a barátaidat nem hozod. - azzal bemasírozok a fürdőszobába. Fél órával később indulásra készen, még visszanézek rá. Megmondom neki, hogy ne csináljon bajt, vagy élete hátralevő részét a dobozban tölti. És az jó hosszú idő.
Nyugodtan vonulok be az osztályunkba, és először nem is tűnik föl semmi szokatlan. Leülök a helyemre, és várom, hogy Izzie megérkezzen. Csakhogy nem jön. Senki nem tud róla semmit, még nekem sem küldött üzenetet. Ebédszünetben fölhívom, de a hangposta válaszol. Hirtelen nem is tudom mit érzek: gyanakvást, vagy aggodalmat. Vagy mindkettőt.
A délutáni óráink után nyugodtan pakolok, és először fel sem tűnik semmi. Mrs. Morison hangja rángat vissza a gondolataimból a jelenbe. - Mr. Crusader! Ugye hozott igazolást?
Felkapom a fejem, és a tekintetem találkozik az övével. Damian! Rám villant egy arrogáns mosolyt, miközben Mrs. Morisonnal beszél, majd egyszerűen kivonul a osztályból. Itt volt...? Mi?!
Mozdulni sem tudok, majd hitelen bevágok mindent a táskámba, és kirohanok a teremből. Damian eltűnt. Eszeveszetten rohanok a kijárat felé, és még épp meglátom az utcasarkon, ahogy egyre távolodik.
- Damian! - sziszegem összeszorított fogaim között. Lassan 3 hete várok erre a napra, hogy végre megtudjam, hol bujkál. Bár már sok jelentősége nincs.
Mégis elszántam követem, utcákon és körutakon át, egy helyen még egy sikátoron is áthaladunk. Pocsolyákba lépek, a cipőm elázik, a tüdőm szúr, a táskám a vállamat húzza. Kis híján megfagyok az októberi szélben. Mire észbe kaphatnék már East Village-ben találom magam. Damian jóval előttem jár, majd befordul a sarkon. Zihálva veszem a levegőt, és úgy érzem minden sejtem fel akar robbanni, de utánafutok, majd ahogy bekanyarodom a sarkon, egyenesen belerohanok valakibe. Egy ütemet kihagy a szívem, mert azt hiszem ő az.
- Luke! - mondom, de alig futja az erőmből. Hogy lehet Damian ilyen gyors?
- Jen! Mit csinálsz te itt? - néz le rám értetlenül és aggodalmasan. Te mit csinálsz itt? Damian most ment itt el!
- Én... - zihálom és elnézek Luke mögé. Damian jóformán már eltűnt. - ... nekem... - Újra futásnak eredek, mikor átmegy az úton és eltűnik egy konténer és néhány fa mögött.
- Jenessa! - hallom mögülem.
Nem jön egy autó sem, így átrohanok az úton, végig, Damiant követve egy kis sikátoron. Kezd ismerős lenni a hely, szinte már biztos vagyok benne, hogy mi lesz a következő utca. Megállok a következő sikátor végében egy kidobott kanapé árnyékában. Szemben velünk kissé balra egy ismerős ház magasodik. Nem akarom elhinni, hogy itt vagyunk, és Damian egyenesen ehhez a házhoz megy.
Majdnem kiszakad belőlem egy sikoly, amikor valaki hátulról megragad.
- Mi a fene volt ez? Hova rohantál úgy? - kérdezi Luke követelőzően.
Én csak előre mutogatok, mert válaszolni is alig bírok a zihálástól. Luke előre bámul és még épp meglátja.
- Azazel. - szinte hangtalanul ejti ki a nevét, és abban a szempillanatban lehúz az árnyékok közé. Mindketten lekuporodunk, és bár egyre sötétebb van, mégis elrejtőzünk a kanapé mögött.
- Követted? - Bólintok. - Gondolod, hogy...? - Néz rám. Hát nagyon remélem, hogy nem - akarom válaszolni. Mindketten ismét a házra nézünk, ami lassan beleburkolózik a sötétbe. Felkapcsolódnak az utcai lámpák, majd néhány pillanattal később abban a bizonyos lakásban a villany. Damian körvonala rajzolódik ki az ablak előtt,majd egy másik. Egy lányé. Damian közelebb lép hozzá, a lány fölnéz rá, ő pedig megcsókolja. Alig kapok levegőt. Ez nem lehet! Damian fölnéz, magához szorítja a lányt, majd leereszti az ablakon a rolót.
- Ne... - suttogom rémülten. - Ez nem lehet! Nem.
- Mi nem lehet? - néz rám Luke. - Ki volt az a lány?
Nagyot nyelek, de nem nézek rá. Alig bírom kinyögni a következő szavakat.
- Izzie. Izzie rejtegeti Damiant.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése