Chapter Eightteen - Valaki más...

Sziasztok!
Megérkezett az utolsó előtti, előtti fejezet. Remélem vártátok már. Bocsánat, hogy ennyi ideig tartott, de így félév előtt nagyon bele kellett húznom, de most már itt vagyok, ne aggódjatok! A fejezetről pedig annyit, hogy nem történnek benne nagy dolgok, pedig tudom azt mondtam. De majd a következő! Ezt is mondtam. :)
Nem is szaporítom tovább a szót, élvezzétek! :D
Denny

- Izzie? – próbálom rejtegetni az aggodalmat a hangomban, de nem nagyon sikerül. Szinte berontok a közös szobánkba, amikor fölengednek minket a vacsoráról.

Barátnőm az ágyán ül, pizsamában és éppen valami esti műsort néz a tévén. Mikor megállok mellette, kíváncsian emeli föl a fejét.

- Szia, Jen! Megjöttetek? – hangja könnyed, már-már vidám.

- Jól vagy Izzie? – kérdem, és megölelem. – Nem volt semmi baj?

- Mégis mi lett volna? Azon kívül, hogy mindjárt megfojtasz! – válaszolja elfúló lélegzettel. Észre sem vettem, hogy kis híján agyonszorítom.

- Jen csak aggódott, mert tudja, hogy nem vagy normális. – lép be a szobába Avalon is.

- Fogd be, Ava! – sziszegi megjátszott sértettséggel.

- Jobban vagy? – kérdezem, mintha a miatt aggódnék. Pedig valójában teljesen más foglalkoztat.

- Látod, nem? Kutya baja! – borzolja össze Avalon Izette lófarokba fogott haját, mire fölugrik, és kergetni kezdi a szobában.

- Ezt még megbánod! – üvölti, és kirohannak a folyosóra.

Belle levegő után kapkodva dől le mellém az ágyra.

- Nem elég, hogy Marshall és Mike futkosnak folyton, mint a kerge marhák, már ezek ketten is kezdik? – liheg. – Úgy látom Izzie rendbe jött. Jót tett neki a pihenés, reggel sokkal rosszabb állapotban volt. – Na igen, vagy valaki segített neki.

De hogy is juthat ilyesmi az eszembe? Izette még csak nem is ismeri Damiant! Sose találkozott vele. És Damian sem egy segítőkész ember...vagy angyal, vagy akármi.

- Gondolom Izzie is jön holnap. – jegyzi meg, amivel kirángat gondolatmenetemből.

- Ki nem hagyná.

- Mindjárt gondoltam.

Belle elfoglalja a fürdőszobát, én pedig valami tiszta és fölhúztató gönc után kutatok a bőröndömben. Semmi olyasmit nem hoztam, amit fölvehetnék egy buliban. Mégsem mehetek farmerben, és kötött kardigánban!

- Holnap el kell mennünk, vásárolni! Láttam egy szuper butikot a téren! – újságolja Izette. Teljesen belelovallta magát ebbe a diszkó témába.

Nekem viszont valahogy nincs kedvem menni. Nem szeretem a diszkókat, sose szerettem őket. Muszáj mennem?

De úgy érzem Izette és Belle kinyírnának, ha itt maradnék.

- Mindjárt jövök! – kiáltok oda a többieknek, és kirohanok a folyosóra.

Ajjaj, majdnem megfeledkeztem róla!

Megállok Sam szobájának ajtaja előtt, és bekopogok. Mikor nem érkezik válasz, benyitok, és bekukucskálok a résen.

A szobában csönd van és sötétség, Sam már vagy alszik, vagy nincs itt.

- Jenessa! Menj vissza a szobádba, kérlek! Lámpaoltás tíz perc múlva! – szól rám Mrs. Morison, mire összerándulok. Jézusom! Észre se vettem, hogy itt van!

Visszaosonok a szobánkba, és beugrom az ágyba.

Izette és Belle arról beszélgetnek, milyen ruhát szeretnének fölvenni holnap. Nekem viszont nincs is elképzelésem.

- Jó éjt, lányok. – mondom, és hamar el is alszom.

Mikor fölébredek a lányok még alszanak; alig hallom halk szuszogásukat. Olyan kipihentnek érzem magam, mintha hónapokat aludtam volna, pedig csak pár óra volt. Pár óra gondok, aggodalmak és Damian nélkül. A mai nap erről fog szólni.

Megfordulok, és a plafont kezdem bámulni. A gondolataim visszaterelődnek rá.

Egy angyal. – tudatalattim gúnyosan húzza a száját. – Komolyan elhiszed ezt?

Végül is. Pokollá tette a nyaralásomat, sőt. Szó szerint voltam a Pokolban, és még a Csónakossal is beszéltem! Alig két napja. Szóval miért ne hinném el?

De mi van, ha az egészet csak kitaláltam? Ha Damian nem is létezik, csak a képzeletem szüleménye? Mert, ki élne túl egy olyan balesetet, amiben egy kamion porrá zúzta az autót, amiben ült? Jó, mondjuk én nem is éltem túl. De Damian visszahozott!

Ezt még egy pszichológus se hinné el! Ugyan már, Damian nem is létezik!

Lehunyom a szemem; ez valóban így van?

És mi van Izette-tel? Találkozott már vele? Mi volt ez vele tegnap? Tényleg itt volt?

Istenem, annyi kérdés van, amire nincs válasz!

De mintha azt mondtam volna magamnak, hogy ma nem aggódom. Az elmúlt két hétben csak azt tettem, ma élvezni akarom Londont, a nyaralást, mindent.

Megnézem a telefonomon az időt. Nyolc óra múlt, ideje lenne készülődni.

Halkan fölkelek az ágyból, összeszedem a cókmókom, és bevonulok a fürdőszobába, közben azon töprengek, hogy tizenkét óra múlva egy diszkóban fogok ülni. Valószínűleg unatkozva.

A fonott kosár tetejére teszem a ruháimat, majd kibontom, és alaposan kifésülöm, hosszú, sötét hajamat.

Megmosom az arcomat, lezuhanyozom, és hajat mosok.

Ha már el kell mennem abba a klubba, nézzek ki jól. Nem sminkelem agyon magamat. Némi szemceruza és spirál, és már kész is vagyok.

Belle és Izzie még alszanak – vagyis szerintem csak megjátsszák – ezért lemegyek reggelizni.

Mire visszaérek, Avalon csatarendbe állítja őket, indulásra készen.

- De még nem is reggeliztem! – nyavalyog Belle.

- Majd megállunk valahol. Most ruhát kell vennünk estére. Gyerünk, lányok, már fél tizenegy van! – tolja ki őket az ajtón Luce.

Marshall és Michael még tegnap este kijelentették, hogy nem tartanak velünk. Talán jobb is, hogy nem jönnek velünk, hiszen ez olyan csajos dolog.

Miközben végigmegyek a folyosón, és a liftet hívom, lopva Sam szobájának ajtajára nézek.

Hol lehet? Még fel sem kelt? Azért a diszkót biztos nem hagyja ki! Az is lehet, hogy már elment ruhát venni. De ugyan már! Biztos hozott ő magának!

De neki mindig kell egy új!

Elhatározom, hogy visszafelé bekopogok hozzá, hátha tudunk egy kicsit beszélni. Vagy talán Damian törölte az emlékeit?

Jaj, felejtsd már el Damiant!

Odakint pompás idő van, süt a nap, de nincs nagyon meleg, csupán kellemes augusztusi pezsgés. Ahogy az utcán lépkedek, érzem, hogy fölforrósodik a bőröm, ott ahol a nap rásüt. Egészen jó érzés, rég nem éreztem már ilyet.

A butik, amit Izette látott, elég drágának tűnik. Már a kirakatban is szebbnél szebb ruhák vannak, bár én sosem szerettem az ilyen rongyokat.

Luce – aki kinevezte magát a csapat vezérévé – elegáns mozdulattal benyit az üzletbe, és széles mosollyal köszön az eladónőnek.

Mögötte Izette is ugyanígy tesz, majd Belle is. Csak én lógok ki a sorból, Avalonnal az oldalamon.

- Nem hiszem, hogy bármit is venni fogok. – súgja oda nekem.

- Én sem. –súgom vissza, majd összenevetünk.

Ez a hely tényleg túl drága lenne nekem! Az egész üzlet, annyira elegáns és márkás, hogy talán Angelina Jolie is ide jár vásárolni, ha Angliában jár.

Mindenhol márvány, és arany beütéses keretek, a ruhák szépen elrendezve, fehér fogasokon lógnak. A próbafülkék tágasak, és földig érő vörös függönnyel vannak eltakarva.

Kész csoda, hogy beengedtek minket ide!

Úgy látom Belle, Luce és Izette jól tudják, mit csinálnak. Otthonosan mozognak a sorok között, és kellően megvitaják, melyik ruha lenne a legjobb.

Én és Avalon csak leülünk a kanapéra és nézzük őket. Ha annyira vásárolni akarnak, hát tegyék! Nekem erre nincs pénzem!

- Ó, nézzétek! Hát nem tökéletes? – emel fel egy koktélruhát Izette. Nem mondom tényleg lenyűgöző darab! Szívalakú dekoltázs, a fölső része csillogó, a derekánál egy vékony törtfehér szalaggal. A derekától lefelé combközépig fokozatosan jön lefelé a ’fűszoknya’. Persze nem fűből van, hanem halvány arany, és ezüstös fehér rojtokból. Az egész ruha halvány aranyszínű, és tökéletesen illő Izzie-hez.

Mikor fölpróbálja, nem is csalódom, Tökéletesen áll rajta, egyszerűen meseszép benne!

Belle ruhája fekete, húzott, szív alakú dekoltázzsal, és mély, majdnem a hasáig érő kivágással. A nyakrészénél csipke, úgy ahogy a pántok is, és az egész háta.

Luce egy finom rózsaszín ruhát válasz, a mellrészénél ezüst csillámokkal. Komolyan úgy néz ki benne, mint egy habcsók!

- És most te jössz! – ragadja meg Izzie a kezemet.

- Ne! Nem akarom! – mondom, de nincs menekvés. Az eladónő nagyon kedves, több ruhát is mutat, de egyik sem igazán én vagyok.

Három óra elteltével, még Avalon is talált magának valamit, de én nem. Üres kézzel távozom.

A többiek próbálnak vigasztalni, hogy majd csak lesz valami, benézünk máshová is, de én nem reménykedem.

Pontosabban reménykedem. Abban, hogy nem találok sehol.

Beülünk egy kis étkezőbe ebédelni, mert már Belle nem hagy békén minket.

Baconos-sajtos kiflit kérek, egy nagy pohár mentás vízzel, és helyet foglalok az ablakkal szemben, hogy ki tudjak nézni rajta.

Beleharapok a kiflimbe, és fölpillantok. Ki az ablakon. Át az úttesten. A szemközti kis üzlet kirakatába.

Elvesztettem a reményt.

Befejezzük az evést, kifizetjük a számlát, és visszaindulunk, mert már majdnem három óra van, de engem nem hagy nyugodni az a jószág.

- Hé, lányok, ti menjetek előre, én még körülnézek. – szólok utánuk. Tudom azzal, hogy elhagyom őket, azt kockáztatom, hogy Damian a közelembe kerülhessen. De most nem érdekel.

- Veled tartunk.

- Nem kell! Menjetek vissza, és készülődjetek! Titeket ismerve az fél napig is eltarthat. – próbálkozom.

- Biztos ne segítsünk?

- Már annyit segítettetek! – felelem, és megölelem őket.

- Hát jó, de hívj, ha találsz valamit!

- Ígérem. – mondom, és integetek utánuk.

Mikor befordulnak a sarkon, átvágtatok az úton, és benyitok a kis üzletbe.

Egy kedves, göndör hajú nő néz föl, zsúfolt pultja mögül, és mosolyog rám.

- Jó napot! – köszönök vidáman.

- Jó napot! Segíthetek valamiben? – kérdezi a nő, elém lépve.

- Megtetszett a kirakatban az a ruha, és meg szeretném kérdezni, hogy fölpróbálhatnám-e? – kezdem.

A nő egy pillanatra meglepődik, majd őszinte boldogsággal az arcán, bólint.

- Természetesen, máris hozom! – feleli óriási mosollyal.

Amíg ő a ruhát szedi le a báburól, jobban körül nézek. Apró, tömött helyiség a bolt, és mikor jobban megnézem, látom, hogy egy varroda. Nyilván ez a nő varrja a ruhákat, és adja el őket.

- Tessék. - Adja a kezembe a ruhát, majd a próbafülkeként szolgáló sarokhoz vezet.

- Köszönöm. – mondom. Nos, nem épp a legfényűzőbb bolt, de talán jobb, mint az a sok csicsa, és ócska rongy, ami a másikban volt. Értem én, hogy azok a ruhák márkásak, és divatosak, de ez egyedi, és kihangsúlyozza az egyéniségemet.

A ruha tökéletesen áll, még a varrónő is el van ájulva tőle.

El sem hiszem, hogy ez én vagyok! Annyira tökéletes, annyira lélegzetelállító! Le sem akarom venni.

Az eladónő becsomagolja és ad egy névjegykártyát is. Nyílván nem megy túl jól az üzlet.

Megköszönöm és kisietek a boltból.

Annyira örülök a ruhámnak, és annak, hogy volt rá pénzem!

Szabályosan rohanok a szállodába, és épp három órakor érkezem meg. Berontok a kapun, kis híján elcsapva az őrt, és lefékezek a lift előtt.

Most csak én érzem úgy, vagy tényleg sugárzik belőlem az öröm?

Kivágom a szobánk ajtaját, és lihegve állok meg.

- Jen? Jól vagy? – kérdezi Izette zavartan.

- Hogyne! – mondom két lélegzetvétel között, majd végigdőlök az ágyamon.

- Az egy ruha? Találtál? – csodálkozik Belle, és azonnal a zacskó után kap, de én elrántom.

- Majd magamon megmutatom! – mondom, és a mellkasomhoz szorítom a csomagot.

- Ne már, Jenny, mutasd meg!

- Nem!

- Na, kérlek! – unszol.

- Mondtam, hogy nem.

- Most miért vagy ilyen kegyetlen?

- Mert meglepetésnek szánom!

- Akkor kapd föl gyorsan, mert még sosem láttunk koktélruhában! Ugye azt vettél? – kérdezi Izzie.

- Aha.

- Akkor gyerünk!

- Nem! Majd, türelem! – suttogom.

Izzie és Belle összenéz, majd folytatják az előkészülést. Kiterítik a ruháikat, beizzítják a hajvasalókat, előkotorják a parfümüket. És mindeközben én csak fekszem az ágyamon, valami különös eksztázisban.

- Öltözz, Jenny, már fél öt van. – kiált ki a fürdőből Belle. Törülközővel a fején bukkan elő, ingben és rövidnadrágban.

Fölkapom a fejemet; már ennyi lenne az idő?

A fürdőbe megyek, és újra lezuhanyozom, megmosom az arcomat, kifestem a körmömet, és rendbe szedem magam.

A sminkkel nem sokat foglalkozom: némi alapozó, púder és rúzs. A szememet viszont a ruhához illően csinálom meg. Arany lesz, füstös, cicafarokkal kombinálva. Nagyon egyedi.

Izzie kölcsönadja a fekete nyakláncát, és parfümjét, behullámosítja a hajamat, és összeválogatja, hogy mit viseljek még.

Még a magas sarkú, amit viselek, az is az övé.

Úgy érzem ideje fölvennem a ruhámat.

Bevonulok a fürdőbe, és belebújok a kényelmes anyagba, majd üggyel-, bajjal fölhúzom a cipzárt. Ahogy a tükörbe nézek, nem is magamat látom.

Ez nem egy tizennyolc éves lány, ez egy nő! Egy gyönyörű, fiatal nő.

Kilépek a fürdőből, és barátnőim szava elakad.

Nem csak amiatt, hogy sosem láttak még koktélruhában, de amiatt, hogy milyen gyönyörű ez a ruha!

Vörös és fekete. Damian két kedvenc színe.

Combközépig érő vérvörös anyag, precízen elkészített fekete csipkével, a mellrész alatt egy csipkéből kivert szalaggal összefogva.

Még a ruha pántja is csipkéből van, és apró fekete kövek díszítik, úgy, ahogy a ruha alját is.

- Ez meseszép! – suttogja Izette lenyűgözve.

- Miért nem hordasz gyakrabban ilyet? Csodásan nézel ki! – csatlakozik Belle is.

- Tényleg tetszik? – érzem, ahogy elöntik a szememet a könnyek, és barátnőim körém gyűlnek és megölelnek.

Még Marshallnak és Michaelnek is tetszik. Mikor meglátnak éles füttyel, köszöntenek.

- Le vagyok nyűgözve! – mondja Mike. – Hozzám jössz?

- Hülye vagy! – nevetek fel.

Mindenkinek eláll tőle a szava, de vajon Damiannak tetszeni fog?

***

A The Den and Centro egy magas fekete – királykék épület a West Central Street-en. Igazi régimódi angolstílusban épült, és két bejárata van.

Magamtól biztos, hogy nem jöttem volna ide soha.

Meglepett, hogy mennyien vannak az épület előtt, és szinte mind úgy öltöztek, mint mi, így nem voltam feltűnő. Kicsit se.

Körülbelül húsz perces sorban állás után bejutunk.

Egy duplaszárnyú üvegajtón megyünk be, amire két biztonsági őr figyel. Kicsit se néznek minket hülyének, hogy a már majdnem ötvenéves osztályfőnökünkkel megyünk bulizni. Mert, hogy Mrs. Morison is itt van!

Az üvegajtó után egy kis fogadóba érkezünk, melyet vörös szőnyeg fed, ami egy újabb duplaszárnyú üvegajtóhoz vezet.

Az ajtó egy folyosóra nyílik, ami elvezet minket a klub belsejébe. A folyosón sötét van, csak a kristálycsillárok világítanak a fejünk felett, ahogy lefelé haladunk.

Elfordulunk balra és meglátom a villódzó rózsaszín, kék és ezüst fényeket. A zene hangosan bömböl a fülembe, kis híján beszakítva a dobhártyámat.

- Alkoholt csak mértékkel! – kiált vissza a tanárnőnk, majd eltűnik a folyosón.

- Úgy látszik egyedül maradtunk. – karol belém Izzie, és bevonszol. A Den & Centro egy boltíves, óriási helyiség, fekete, és sötétvörös falakkal, ezüstös mennyezettel, és számtalan diszkó gömbbel és reflektorral. Az egész helyet megtöltik az élénk színek, és a dübörgő zene.

Még a saját gondolataimat is alig hallom!

Lépcsőn megyünk le a tánctérre, ami szintén hatalmas és rengetegen vannak. Jobb oldalt van egy lépcsősor, ahova a kanapékhoz és asztalokhoz lehet menni. Bal oldalt pedig a bárpult helyezkedik el.

Észre sem veszem és Mike és Marshall Avalonnal és Luce-val együtt, eltűnnek. Hiába keresem őket a villódzó fények között az emberek egyformának, tűnnek. Főleg Avalon. Fekete, csipkés ruhájában tökéletesen beleolvad környezetébe.

Izzie az egyik kanapé felé terel és leültet rá, majd mellém telepedik.

- Most pedig keresünk neked egy fiút! – mondja csillogó szemekkel.

- Izzie, nekem nem kell pasi... – kezdem, de Belle félbeszakít.

- Dehogynem kell! Már mindannyian randiztunk csak te nem! Még Ava is!

- De én nem is akarok randizni. – mondom egyszerűen.

Ez tényleg így van?

- Hát most fogsz!

- Izzie!

- Mi az? Belle-lel kerítünk neked egy pasit. – feleli, és ismét megragadja a kezem.

- Már mondtam, Izette, nekem nem kell pasi! – jelentem ki erélyesebben, mint szeretném.

- Mit szólsz ahhoz a szőkés barnához? – bök a táncparkett felé Belle.

Odanézek, de nem látom kire, mutat.

- Nem.

- Ugyan már! Biztos jól kijönnétek! – erőlködik, és már föl is áll,hogy odamenjem hozzá.

Izette mellettem, marad, és gúnyosan vigyorog.

- Miért nem akarsz randizni? Talán találkoztál valakivel? – Jézusom! Ugye Ava nem mondta el neki, hogy látott engem D-vel?

- Nem.

- Akkor meg? Mi a baj?

- Semmi. Csak nekem....én...nem tudom...

- Hogy kell? – nevet föl. – Egyszerű. Most megtanulod. – áll föl ő is, és kézen fogva vezet le a táncolókhoz.

Most veszem csak észre a srácot. Belle mellett áll, és barátságosan mosolyog rá.

Nem túl magas, szőkésbarna hajú – inkább barna, bár a fények miatt nem tudom megmondani – sötét szemű, kissé izmos srác.

Nem az esetem.

Izette a tömegbe vezet, ahol mindenki nekem jön, de ő nem is törődik velük. Töretlenül megy előre, maga után húzva.

De egy ponton kénytelen elengedni a kezem, mert majdnem fellökték, és én kihasználom az alkalmat, és meglépek.

Nem tudom hová menjek. Talán a mosdó jó búvóhely lenne, de Izzie-ék ott keresnének először.

Ahogy átverekedem magam a tömegen, a bárpultnál lyukadok ki. Bizonytalanul támaszkodom neki, mire a pultos odalép hozzám.

- Mit adhatok?

Jó ég! Mit kérjek? Egyáltalán kérek valamit?

- Appletinit. – mondom, és csodálkozok, hogy nem remeg a hangom.

A srác elmosolyodik, és ellöki magát a pulttól, hogy elkészítse az italomat. Néhány másodperc múlva megáll előttem egy pohár világító zöld ital, kis esernyővel. A srác újból rám vigyorog, szeme csillog, majd a következő vevőhöz fordul.

- Mit kértél, szépségem? – dől le mellém valaki.

Egy pillanatra halálra rémülök, hogy valami részeg idióta próbál fölszedni, és tágra nyílt szemekkel fordulok felé. Az első pillanatban egy vadidegent látok, de másodszorra...

- Lucas! – Nem Damian.

Miért is érdekel Damian?

- Mit keresel itt?

- Bulizom, ahogy te. – mosolygok.

- Azt hittem már hazamentél, és sosem látlak többé. – biggyeszti az ajkát.

- De itt vagyok.

- Nagyon helyes! – kortyol bele az italába, ahogy én is.

Ledönti az egészet, és én követem a példáját. Érzem, ahogy a koktél végigégeti a torkomat, és melengeti a gyomromat.

- Nos, Jenessa, van kedved táncolni? – Vajon hányat ivott már előtte?

Elnézek mellette, föl a galéria irányába, és mintha Damiant látnám, ahogy engem figyel. Arcán fájdalom, harag és féltékenység tükröződik. Lassan fölemeli a poharát, és belekortyol az italába, majd ellöki magát a korláttól.

Pislogok. Damian itt van! És én másik fiúval vagyok.

Most nem csak magamra kell gondolnom, de rá is. Ha vele lát, biztosan bántani fogja, vagy ami rosszabb megöli!

Visszanézek rá. Arcán jóindulatú mosoly ül, és várakozás teljesen néz rám.

Leteszem a poharat.

Én győztem.

- Van.

( itt megnézhetitek Jen ruháját: xxx )