Meglepetés! Íme az utolsó előtti fejezet, Karácsony alkalmából. Elvileg már tegnap hoztam volna, de mint mindig közbejött valami, de azért itt van. Szóval ezzel a fejezettel kívánok nektek Boldog Karácsonyt...így a vége felé is. :D
És elérkezett az a bizonyos dolog is, amire vártatok, de hogy ne unatkozzatok, ebbe is belecsempésztem valamit. :D
Jó olvasást!
Denselle
Ja, és még valami. Hallgassátok meg olvasás közbenmire táncolt Luke és Jen. :D
Katt
Lucas hideg keze az enyémre siklik, és megragadja. Maga után
húz a táncolók tömegébe, és én egy percig sem tiltakozok ez ellen. Bár még
diszkóban sem voltam szinte soha, akkor hogy is táncolhatnék jól? Remélem nem
fog kinevetni.
A galéria irányába pillantok, de Damian már nincs ott, mégis
magamon érzem bűnös pillantását. Szinte érzem, ahogy rám vadászik.
Ha Luke nem fogná erősen a kezemet, biztos elveszítenénk
egymást. Ahogy egyre beljebb haladunk, az emberek összemosódnak, és csak a
vonagló tömeg látszódik.
Néha egy könyök, egy váll, vagy egy térd csapódik nekem, de
mire oda néznék már nem tudom ki volt az.
Ez normális?
Luke a DJ pult elé vezet, de nem túl közel hozzá. A lézerek
fényei most pont a fejünk fölött és a két oldalunkon vannak, így csak akkor
világítanak meg minket mikor forogni kezdenek, vagy a tömeget pásztázzák.
Sötétben vagyok. Ez jó, legalább Lucas nem látja mennyit,
bénázok.
Egyáltalán miért egyeztem bele?
Mert meg akartad
mutatni Damiannak, hogy te győztél! – sikítja valami a fejemben.
Én erre nem vagyok képes!
Luke elengedi a kezemet, és velem szembe fordul, de a
sötétségben nem látom az arcát, pedig közel áll hozzám. Mond valamit, de nem
értem.
- Mi? – ordítom, mire csak nevet.
Vagyis azt gondolom, hogy nevet.
Valami robbanásszerűség hallatszik, egyszerre villannak föl
a fények, és mindenki a levegőbe ugrik. Lucas is.
Kezek emelkednek a magasba és nyúlnak a DJ felé.
Én is kinyújtom a kezemet, és ekkor látom, hogy az ő keze is
nyújtva van. Mögötte fehér fény ragyog, teljesen megvilágítva az arcát.
Egy pillanatig azt hiszem, hogy Damian az, de a következőben
– mikor elpárolog a rémületem – már látom, hogy a DJ nő.
Szinte megkönnyebbülök.
A következő pillanatban a fények kialszanak, és teljes
sötétség borul a klubra.
A táncolók fölsikítanak, és velük együtt sikítok én is.
Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen jó.
Neonszínű, fluoreszkáló foltok jelennek meg a tömegben és
indulnak el felénk. Nem telik el két perc, én is rózsaszín, kék és fehér színű
leszek.
Mégis ki festett össze?
Aztán az egyik reflektor fordul egyet, és a tömeg egy
testként villan föl; a plafonon látom ezüst árnyékomat. Mintha ott lennék a
fejem fölött is, egyszerre két helyen.
De fura!
Végignézek magamon: a kezemen, a ruhámon, az egész testemen
végigfolyik ez furcsa anyag, de meglepő módon nem is érzem.
Hirtelen nagy kedvem támad bulizni. Vagy csak a koktél tette
meg a hatását, magam sem tudom.
Együtt mozgok a tömeggel, és Luke-ról szinte teljesen meg is
feledkezem.
Egyedül biztos nem táncoltam volna.
Az utolsó számnak is vége és a remix elhal, majd a csaj egy
mikrofonba beszélve búcsúzik tőlünk.
Csalódott vagyok. Ennyi volt? Ugye most csak viccel, hogy
elmegy?
De nem, mert betesz valami vinnyogós számot, amire mindenki
rángani kezd, és egyszerűen lesétál az emelvényről.
Egy kéz érinti meg a karomat és valaki a fülembe, suttog.
- Nem iszunk valamit?
Odakapom a fejem és látom, hogy Luke az. Szemeiben
visszatükröződik a zöld neon fénye.
Bólintok, és ő ismét kézen fog.
A bárpultnál elég nagy a tömeg, a négy srác és a két lány
eléggé el vannak foglalva, ezért várnunk kell egy kicsit.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jól táncolsz. – fordul felém.
- Én sem tudtam. – vallom be, és érzem, hogy a gyomrom
forrong.
Ez most az Appletinitől van, vagy valami mástól?
- Ez most komoly? – nevet Lucas. – Biztos, hogy táncoltál
már valahol!
- Igen. Az igazság az, hogy nyolc évig jártam balettozni. –
mondom vidoran, mire Luke fölnevet.
- Úgy látszik jó hasznát vetted. – vigyorog.
- De! – kezdem – Nem is láttad, hogy táncolok. Sötét volt!
- Azt te csak hiszed.
- Hogy sötét volt? Ne mondd már, a saját szememmel láttam! –
nevetek föl.
- Igen, de te nagyon is feltűnő voltál. – vigyorog rám, és
szemében megcsillan a gúny.
Először nem értem, de aztán ujjai finoman fölfelé
bandukolnak a karomon, és...Elakad a lélegzetem. Látta! A fluoreszkálós
folyadék...a neon...
Legszívesebben sikítanék. Látta az én béna táncomat!
- Néztél? – fakadok ki kétségbeesve.
Lucas csak nevet, és megragadja a kezemet.
- Nyugi, Jen, nem volt olyan rossz!
- Nem volt olyan rossz?
- Nem. Nagyon jól táncolsz, mondtam, nem? – vigyorog rám
sunyin, mire kirobban belőlem a röhögés.
- Csak viccelsz! – mondom nevetve.
- Dehogy! – feleli, aztán a pultoshoz fordul – Két Pina
Coladat.
- Szereted? – kérdezi tőlem, mire jámboran bólintok. Sose
ittam még olyat. Vajon milyen lehet?
- Két pina colada – lök elénk a csaj két poharat, melyekben
valami fehér színű ital van.
- Igyál, Jenny! – nyújtja oda nekem az egyiket Luke.
Morcosan pislogok föl rá.
- Ne szólíts így.
- Hogy? Jenny? Hiszen olyan aranyos!
- Akkor se!
Beleszimatolok az italba, aminek kókuszos aromája van. Ahogy
belekortyolok, fanyargok egy kicsit. Elsőre nem fog meg, túl tömény kókusz, túl
édes nekem. Főleg az Appletini után.
Másodszorra már sokkal jobb, kezdem megszokni az ízét.
Két perc múlva a poharam kiürül.
- Hű, te aztán szomjas voltál! – viccelődik velem Luke. –
Még egyet?
- Inkább valami kevésbé édeset. – teszem le a poharat.
- Két Appletinit! – mutatja föl két ujját a pultosnak.
Honnan tudta?
Négy másik vodka-koktéllal később már eléggé kótyagosnak
érzem magam. Gyanítom, hogy Lucas terve csak az volt, hogy leitasson. Méghozzá
rendesen.
- Jen? – érinti meg valaki a vállam.
Hátrafordulok és Belle néz vissza rám.
- Mit művelsz? – néz rám szörnyülködve.
- Beszélgetek. – felelem drámai hangon.
- Részeg vagy?! – néz mélyen a szemembe.
- Mi?! Dehogy! – legyintek.
Belle nem hagyja, hogy elnézzek, így kénytelen vagyok
fönntartani a szemkontaktust.
- Te részeg vagy. – állapítja meg, és ekkor észreveszem,
hogy a hangja remeg. Ő is ivott. Nem is keveset. És még ő oktat ki engem!
- Te is ittál. – mondom nagyon komoly arccal.
- De nem annyit, mint te!
- Azt sem tudod mennyit, ittam.
- Abban biztos vagyok, hogy sokkal kevesebbet, mint te! Mit
ittál?
- Hagyj már! – nyögök föl.
- Jen! – Ó, igen és most jön az anyai fejmosás...Várjunk
csak! Ez nem Izzie volt?
Megpördülök a tengelyem körül, és Luke mellett meglátom
Izette alakját.
Ő is részeg.
- Mióta szereted te a piát? – lóbálja meg a kezében tartott
whisky-s poharat.
- Amióta te. – mondom nyugodtan.
Izette egy percig zavarodottan bámul rám, majd megnyugszik
az arca. Egyszer mindenkinek el kell kezdeni...
- Épp ideje volt. – szólal meg aztán, és nagyon igyekszik,
hogy ne hallatszódjon a hangján, hogy ivott.
- Ő ki? – bök Belle Luke-ra.
Luke elmosolyodik, és illően bemutatkozik. Nem is hallatszik
a hangján, hogy részeg. Mintha nem is ivott volna egy korty alkoholt sem.
Na jó, talán egy kicsit.
Ledönti a maradék italát, és felém nyúl. A legnagyobb bizalommal
fogom meg a kezét, és lépek oda, mikor maga mellé húz.
Az a srác tűnik föl Izette mögött, akit nekem szántak. Most
részeg vigyorra húzza a száját, és kedélyesen átkarolja Izzie és Belle vállát.
- Helló! Mi újság? Kevin vagyok. – vigyorog rám, és
feltűnően végigmér.
- Jenessa. – mondom.
- Jenessa. – ismétli. – Rohadtul csinos vagy. – lép oda
hozzám és magához ölel, majd vigyorogva visszalök Luke karjaiba.
Ledöbbenek. Ez itt így szokás? Vagy minden klubban?
Mégis mi volt ez?
Részeg fejem kezd tisztulni, hogy az agyam megjegyezhesse
Kevin arcát, de a fogaskerekek a fejemben nem akarnak működni.
Érzem, hogy Lucas karja megfeszül a csípőmön, és erősen
magához ölel.
- Ti együtt vagytok? – érdeklődik Kevin. – Csak, mert Izzie
barátnőd azt mondta nincs fiúd.
- Luke és én...- kezdem, de Luke félbeszakít.
- Igen. Együtt vagyunk.
Hogy? Köpni-nyelni nem tudok.
- Tessék? – döbben le Izzie és Belle is. – De Jen, miért nem
mondtad?
- Én akartam...de...
- Csak most lett hivatalos. – segít ki Luke, és
lefegyverzően vigyorog barátnőimre.
Luke keze fölcsúszik a csípőmről a vállamra, és magához
szorít, hogy a fejem a mellkasát veri.
Oldalra nézek, hozzáérintem arcomat a karjához; az izmaihoz.
Először csak bámulok rá, majd a távolba réved a tekintetem.
A kék neonfény és a fekete árnyak sűrűjében...Damian! Jaj ne!
A pohara fölött metszően néz rám. Talán ennél dühösebb már
nem is lehetne, de az alkohol ködén át nem igazán tudom kivenni.
De már így is eléggé fölbosszantottam. Hiszen már megölt
egyszer, aztán megmentette az életemet; mit akar még? Miért nem hagy már békén?
A szemébe nézek, és ő nem kapja el. Hosszú percekig bámulunk
egymásra, amíg egy igazán csinos lány hozzá nem simul a hátához.
Először a reakcióját fürkészi, majd arra néz, amerre ő. Rám.
És ekkor fölismerem a lányt.
Sam!
Mit keres még mindig vele?
Damian elégedett vigyorra húzza a száját, megrökönyödésemet
látva, majd kiissza az italát. Beletúr Sam vörös hajába, majd maga után húzza
táncparkettre.
Döbbenten nézek utánuk.
Hogy teheti ezt? Hiszen megölt mindkettőnket! Vagy az ő
életét megkímélte? Törölte az emlékeit?
De már nem számít. Gyűlölöm Damiant. Gyűlölöm, és remélem
elfelejtem örökre.
- Táncolunk, Jen? – néz le rám Luke, én pedig bólintok.
Ismét megragadja a kezemet, és behúz a táncolók közé, most
messzebb a DJ-től. Pont a lézersugár vonalába.
A fehér fény villogva világítja meg a teret, és ez által őt
is, ami rejtélyessé, és vaddá teszi. Valami egészen földöntúlivá.
Egy pillanatra valami rossz érzés támad bennem, de a
bizalmam ezt elnyomja. Igen, bízom benne.
A DJ pultnál álló srác új számot indít, és a fények a zene
ütemére villódznak. Minden fekete, ezüst és fehér. Minden.
Csak ekkor veszem észre, hogy a neon eltűnt. Még arra sem
marad időm, hogy megdöbbenjek, már tudom, hogy csak vetítették. Nem volt igazi.
A szám eleje lassabb, fokozatosan gyorsul, így Luke
megragadja a derekamat, és szorosan magához húz. Egyik kezével a derekamnál
fogva tart, a másik kezét a zene ütemére lóbálja.
Vele együtt mozgok én is, minden érzékszervemet betölti a
dübörgő zene, és Luke.
Olyan mintha egyek lennénk.
A remix eléri a csúcspontját és egy furcsa ritmust ad
nekünk.
Túl közel van hozzám, de nem zavar.
A vállaira helyezem a kezeimet, és a nyaka mögött
összekulcsolom.
Lucas elmosolyodik, megváltozik; keze lecsúszik a fenekemhez,
és még jobban magához szorít.
A zene veszít lendületéből, és ezt Luke ki is használja,
hogy mégjobban magához láncoljon.
- Bocs, hogy azt mondtam, járunk. Csak menteni akartam a
helyzetet. Az a srác csak kihasznált volna – szólal meg, leheletén érzem az
alkohol szagát. Te is csak kihasználsz?
Megrázom a fejem, ezzel jelezve neki, hogy nem zavar.
Képtelen vagyok megszólalni, túl közel van hozzám, és az
ital eltompítja az érzékeimet és az agyamat is.
- Tényleg sokat ittál. – vigyorog le rám, és mosolya
csábító.
- Lehet. – dorombolom.
- De nem eleget, ugye?
Szeme elsötétedik, végigmér. Mit akar csinálni? Ez a tánc
már túl meghitt!
A zene ismét gyorsul, de mi ugyanazt a lassú keringőt
járjuk. Ringatózunk. Élvezzük egymás érintését.
- Ne húzódj el. – szól rám, mikor fölemelem a fejem. – Azt
hiszik a pasid, vagyok. Maradjon is így.
Száját féloldalas mosolyra húzza, és homlokát az enyémnek
támasztja.
- Maradjon? – lehelem.
- Szeretnéd? – kérdezi, és egyre közelebb tolakszik, de nem
erőszakosan.
Lehunyom a szemem, fülembe zúg Dimitri Vegas remixe, ami
fölgyorsítja a szívem lüktetését.
A gyomromban az alkohol mellett megjelenik valami más is,
amit nem tudok mihez hasonlítani.
Luke keze megfeszül a csípőmön, míg másik kezével fölemeli
az állam, és mire észbe kapnék már meg is, csókol. Nem erőszakosan, csak olyan
tudakozóan, kíváncsian, mintha meg akarna ismerni.
Aztán mikor átölelem, és magamhoz húzom, erélyesebb lesz,
szenvedélyesebb, mindent betöltő.
Még sosem csókoltak meg így. Sőt, sehogy. És ez annyira jó!
Elfúl a lélegzetem, és Luke elszakad tőlem, de csak azért,
hogy újra birtokba vegye az ajkaimat. Nyelve behatol a számba, és birtokába
veszi.
Ha más csinálná előttem, undorodnék tőle, de ez isteni
érzés. Már értem mit áradoznak róla annyit a barátnőim.
Beletúrok Luke hajába és visszacsókolom. Labilis
helyzetemben ő az egyetlen biztos pont.
Minden megszűnik létezni, ahogy újult erővel válaszol, és a
terem forogni kezd; az idő lelassul.
Zihálva válunk el egymástól, az ajkam ég, duzzadt, és a
melegség nem akar elmúlni.
Milyen varázslat volt ez?
Luke ismét a homlokomnak támasztja a homlokát, és úgy
próbálja csillapítani a légzését.
Nem kérdezek, és nem mondok semmit.
Mire új szám kezdődik, Luke fölemeli a fejét, de én még
mindig valami kábulatban vagyok. Homlokon csókol, és ez valahonnan olyan
ismerős...
- Vigyázz magadra! – suttogja vágytól elfúló hangon. – Én is
vigyázok rád.
Elakad a lélegzetem.
Uram isten...uram isten...uram isten...
Fölnézek rá, a szemébe, és ő visszanéz rám, de mielőtt
bármit mondhatnék, újból megcsókol.
Belenyögök a csókba.
Ő volt. Tudom.
Nem Damian mentett meg. Hanem Lucas.
Ő is angyal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése